A Kadarka szőlő bemutatása

Ez a balkáni eredetű, de mára már teljes egészében magyarnak tekintett fajta legnagyobb mennyiségben az alföldi borvidékeken és Szekszárdon található meg. E mellett minden más olyan borvidéken is találkozunk vele, ahol számottevő vörösbor készítés van, így Villányban és Egerben is. A háború előtti időszakban az Egri Bikavér elmaradhatatlan alkotórésze volt. Jelenlegi termőterülete mintegy 950 ha, ennek nagy része ma is az alföldi régiókban található.

Igen kedveli a löszös talajokat, de valójában a magasabb mésztartalom sem akadályozza meg, hogy jól teremjen. Homokon kevésbé koncentrált, vékony bort ad.

A kadarka az utóbbi étvizedben szinte nemzeti üggyé vált, a magyar fogyasztók nagy előszeretettel vásárolják. A szőlőfajta a pinot noir-hoz hasonlóan viszonylag kevés tannint gyűjt, bora savhangsúlyosnak mondható. A sokszor áttetsző szín, karcsúbb test azonban kárpótlást nyer a gazdag, fűszeres illattól, sima struktúrától és a szép savaktól. Az igazán koncentrált kadarka izgalmas, kedves, bársonyos és elegáns. Nem tartozik a hosszú érlelésre szánható borok közé, 2-3 éves korában már eléri csúcsát, ezt követően 1-2 éven belül célszerű elfogyasztani. Kedvelt összetevője különféle házasításoknak. Fűszeressége kis mennyiségben is sajátos jelleget ad a bornak. A legszebb kadarkák kétséget kizáróan Szekszárdon teremnek. Az új telepítéseknél szinte minden termelő számol vele. A következő évtizedben várhatóan még inkább megnő iránta a kereslet. A világ borpiacán is különleges színfolt lenne, érdemes megismerni legjobb termelőit.

Forrás:
Rohály Gábor, Mészáros Gabriella, Nagymarosy András
Terra Benedicta – Áldott föld, 2004

 

Kadarkából készített néhány bor:

Föld és Lélek, Egri Vörös, a Régimódi, Nagyapám Szekszárdi Kadarka, Patikárius cuvée 2012, Villányi Rosé Cuvée, Kadarka, Fuxli Siller, Egri Bikavér, Nagy-Eged Bikavér, Kadarka siller 2014, Egri Bikavér, Vylyan Ördög, Négykezes, Egri Bikavér, Tüke Bikavér, Egri Kadarka Nagy-Eged 2014, Kadarka Dűlőválogatás, Elegancia ládába zárva, Pajdos, Egri Cuvée vörös, Egri Bikavér superior, Gere Zsolt - Kiasszony, Sógor Szekszárdi Kadarka, Egri Kadarka

 

Ha a kék szőlők között valami hungaricumnak nevezhető, akkor a Kadarka biztosan e név letéteményese. Igazából egy egész fejezetet érdemelne, hiszen a magyar vörösbor-kultúra évszázadokig e fajtára épült. Elterjedése a Balkán felől, Magyarország török megszállásával a 16-17. században kezdődött, s a legutóbbi évtizedekig uralkodó fajtának számított a kék szőlők között. Leghíresebb termőhelyén, Szekszárdon még az 1960-as években is a szőlő,ültetvények több, mint felét e fajta tette ki. A rendszerváltás előtti időszak nagyüzemi termesztésével szemben azonban megmakacsolta magát, így az 1970-es évektől fokozatosan kiszorult a termelésből.

Minden vörösbortermő vidékünkön jól megállja a helyét, megtartva értékeit. Nem véletlen hát, hogy évszázadokig meghatározó fajtája volt hazánknak, s akár a bikavér alapjaként, akár aszúként kedvelt bort adott. Hagyományos művelésben ugyanis – bár az időjárástól nagyban befolyásoltan – kitűnő, semmi mással össze nem hasonlítható íz- és illatanyagokkal rendelkezik. Fűszeressége, magas savtartalma, mégis kissé tartózkodó ízvilága kitűnően párosult a hagyományos magyar konyha ételeihez, amellett – főként a „vékonyabb” évjáratokban – önmagában is jól iható. Igazi „társasági-bor”. Kiemelkedő évjáratokban valami egészen különleges, csokoládés-meggyes, fűszerpaprikás ízkomplexumot képes magában hordozni. Bár ez az utóbbi évek fogyasztói számára jobbára ismeretlen, egyre több borász kezdi komolyan venni e fajtánkat. Sokkal több potenciál van benne, mint azt ma még a borászati és szakírói berkekben is sokan gondolják.

Forrás:
Benyák Zoltán – Dékány Tibor: Magyar borok és borvidékek (26. o.)
Corvina Kiadó, 2003

 

Borvidékek, ahol Kadarkát termesztenek:

Szekszárdi borvidék, Villányi borvidék, Egri borvidék

 

Pincészetek, ahonnan Kadarkából készült bor rendelhető:

Gróf Buttler Borászat, Eszterbauer Borászat, Pók Tamás Pincéje, Egri Borvár Tóth Ferenc Pincészet, Fekete Borpince, Hagymási Pincészet Eger, Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet, Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Besenyei Borház, Virághegyi Bor Kft. Szekszárd, Kovács Nimród Winery, Tiffán Ede és Zsolt pincészete, Polgár Pincészet és Panzió

 

 

 

Borkedvelőknek

  • bejelölheti kedvenc borait
  • értesülhet a legfrissebb akciókról
  • követheti a borvilág híreit
  • közvetlenül rendelhet kedvenc borászától